Lokális SEO tippek kis- és középvállalkozások számára

Mi is jut eszünkbe először a KKV kifejezés hallatán?  Először is az, hogy kicsik. Mégis, a kis- és középvállalkozások (kkv-k) kulcsfontosságú szerepet játszanak a gazdaságban, mivel számosságban ezek a kisebb cégek teszik ki az összes vállalkozás többségét.

Helyzetük számos szempontból eltér a nagyvállalatoktól és ha a jó oldalát nézzük ennek, akkor úgy is fogalmazhatunk hogy kisebb méretük megannyi lehetőséget is tartogat számukra sokszínűségüknek és nagyobb rugalmasságuknak köszönhetően.

Miért speciális a kis- és középvállalkozások szerepe?

Nem nehéz belátni, hogy  KKV-k általában korlátozottabb erőforrásokkal rendelkeznek, mint nagyobb társaik. Nem csak pénzügyi lehetőségeik szűkösebbek, hanem nehezebben férhetnek hozzá újabb technológiákhoz, fejlesztésekhez, ugyanakkor sokan közülük  valamilyen helyhez kötött kiskereskedelmi vagy lakossági szolgáltatást nyújtanak, így a földrajzi korlátokkal is számolniuk kell. 

A márkaépítés az egyik legköltségesebb dolog, így egy hazai KKV a piaci láthatóság és a márkaismeret terén is könnyen hátrányba kerülhet. Kiélezettebb versenyben találhatják magukat a lokális piacon is, ahol a nagyobb vállalatok által kínált ismertebb márkák, alacsonyabb árak és szélesebb termékpaletta vonzóbb lehet a fogyasztók számára.

Mindez összességében aggasztónak tűnhet, mégis van rá mód, hogy a kisebbek a hátrányaikból előnyt kovácsoljanak. Itt jönnek képbe a lokális SEO stratégiák, melyek pontosan abban segítenek, hogy a céget a helyi ügyfelek könnyebben megtalálják online, és azt követően vásárlóvá váljanak.

Hátrányból előny: szerettesd meg magad!

Nézzünk meg például egy kisebb pékséget, amelynek a közelben élők adják a megélhetését, ugyanakkor olyan nagy cégekkel is kell versenyezniük, mint a közelben lévő Aldi vagy Lidl, ahol minden nap helyben sütött, friss pékáruk (is) várják a vásárlókat. Tegyük fel, hogy ez a pékség minden hónapban szervez egy “Helyi ízek napja” eseményt, ahol a környékbeli termelőkkel és más kisvállalkozásokkal közösen kínálják termékeiket. Az esemény során a pékség bemutatja új, szezonális alapanyagokból készült termékeit, amelyeket a közeli farmokról szereznek be.

Ezenkívül a pékség aktívan részt vehet a közösségi médiában, ahol rendszeresen posztolnak a helyi eseményekről, és kiemelik termékek minőségét, egyediségét és a helyi termelőkkel való együttműködésüket. Ez nemcsak hogy megerősíti a közösséghez való kötődésüket, hanem hozzájárul a pékség ismertségének növeléséhez is.

A személyes kapcsolaton túl a rugalmasság is a KKV-nek kedvez, mivel kisebb méretüknél fogva gyorsabban reagálhatnak a helyi igényekre, mint például a diabetikus pékáruk gyártása. A személyre szabott, emberközpontú szolgáltatás hosszabb távon teremthet lojális vásárlókat. 

Helyben vagyunk: Amikor érdemes lokális SEO-ra összpontosítani 

Mutasd meg magad, a helyi keresésekben hogy rád találjanak! Nem utolsósorban ez az egyik legköltséghatékonyabb módja annak, hogy észrevegyék vállalkozásod a helyiek az interneten böngészve is, a hellyel összefüggő keresések során.

A lokális SEO-val növelheted a láthatóságodat a keresési találatokban, így az ügyfelek könnyebben megtalálhatnak és választanak téged a versenytársak helyett. Különösen fontos ez éttermek, fodrászatok, kisboltok, szervizek, orvosi rendelők és minden olyan cég számára, amely a közvetlen környezetében nyújt szolgáltatásokat vagy értékesít termékeket.

Gondolj csak bele: ha gyakrabban megjelensz a helyi keresési eredmények között, több közeledben tartózkodó ügyfél találhat rád, ami közvetlenül növelheti az érdeklődők számát és hosszú távon a bevételt is. Ráadásul a helyi SEO nem igényel nagy költségeket, mint például a fizetett hirdetések, viszont stabil, tartós jelenlétet biztosít a keresőkben. Ha szeretnél kiemelkedni a helyi versenytársak közül és megszilárdítani pozíciódat a piacon, a helyi SEO-ra való összpontosítás éppen azt nyújthatja, amire szükséged van.

5 lépés az ismertség felé a lokális SEO-val

Egy átgondolt, és lépésenként kivitelezett lokális SEO stratégia segíthet abban, hogy még több ügyfél találjon rá vállalkozásodra. Az alábbiakban mutatunk néhány egyszerű, mégis hatékony tippet, amellyel javíthatod céged láthatóságát a keresőkben, és ezzel együtt a helyi közönség is könnyebben megtalálhat.

Alapozz meg erős online alapot a Google Profillal

A Google Cégprofil (korábban Google My Business) az egyik legfontosabb eleme a helyi SEO-nak. Gondoskodj róla, hogy profilod teljes, pontos és naprakész legyen. Szánd rá az időt és töltsd ki figyelmesen, hogy tartalmazza az alapvető információkat, mint például a vállalkozás neve, címe, telefonszáma és nyitvatartási ideje.

Az sem árt, ha rendszeresen posztolsz ezen a platformon a cég szolgáltatásairól, életéről. Itt érdemes eltérő megközelítést alkalmaznod, mint más közösségi platformok esetén: arra helyezd a hangsúlyt a bejegyzéseidben, amelyek fontosak lehetnek potenciális vásárlóid számára: pl.: egy új akció, egy új termék vagy egy újabb érv amellett, hogy miért a Te termékedet válasszák. Ezek az információk segítenek a Google-nak és a leendő ügyfeleknek megtalálni és felvenni veled a kapcsolatot vagy betérni üzletedbe.

Használj helyspecifikus kulcsszavakat 

Weboldalad is van? Nagyszerű!  Ügyelj rá, hogy tartalmazza azokat a kulcsszavakat, amelyekre a potenciális vásárlók rákereshetnek. Ilyen lehet például a „pékség 11. kerület”. Ezek a kulcsszavak segítenek a keresőmotoroknak megérteni, hogy vállalkozásod milyen helyspecifikus szolgáltatásokat nyújt. Még jobb, ha honlapodon belül létrehozol kifejezetten a helyi igényekre rezonáló külön aloldalakat, amelyeken az adott helyszínnel kapcsolatos információkat is találhatnak az érdeklődők.

Forrás: SemRush

Dolgozzanak érted ügyfeleid: Gyűjts véleményeket!

A vásárlói vélemények aranyat érnek a helyi SEO szempontjából. Ügyfeleid sokat tehetnek érted, még azon túl is, hogy elköltötték nálad a pénzüket. Dolgoztasd meg őket, ösztönözd őket, hogy írjanak rólad értékeléseket, és mindig válaszolj rájuk – legyen az pozitív vagy negatív. A pozitív értékelések nemcsak hogy megerősítik vállalkozásod hitelességét, de a keresőmotorok is kedvezőbben értékelik azokat. Helyezz el üzletedben az értékelések gyűjtésére szolgáló táblát vagy kártyát, amelyhez érintve egy okostelefont, azonnal tudnak értékelni vásárlóid. A modernebb megoldásokhoz már QR kódot sem szükséges beszkennelni, érintés nélküli, NFC technológiával is működnek.

Építs helyi linkeket

A linképítés továbbra is fontos része a SEO-nak, igaz ez a helyi keresőoptimalizálásra is. Keress meg helyi témákkal foglalkozó online portálokat, blogokat, helyi cégeket listázó gyűjtőoldalakat vagy más helyi vállalkozásokat, és érd el, hogy hivatkozzanak rád. A helyi forrásokból származó linkek segíthetnek növelni weboldalad láthatóságát a helyi keresési eredményekben.

Legyél aktív a közösségi médiában

Nem mindenki szereti, mégis vitathatatlan, hogy a közösségi média remek platform arra, hogy kapcsolatot építs a helyi közösséggel. Használd ezeket a platformokat arra, hogy jelen légy, promóciókat, új termékeket vagy szolgáltatásokat, eseményeket ossz meg. Vedd rá követőidet a kommentekre és megosztásokra, ugyanis  ezek az interakciók javítják weboldalad relevanciáját. Érdemes figyelembe venned, hogy más-más korosztály használja a különböző közösségi platformokat, így ne ugyanazt a tartalmat posztold mindegyik felületen, hanem igazítsd annak formátumát, stílusát és hangvételét azt az adott felület sajátosságaihoz.

Egy újabb végetnemérő történet

A lokális SEO-t sem elég csak elkezdeni. Folyamatosan kell vele foglalkozni, ha azt szeretnéd, hogy eredményes is legyen. Azontúl, hogy a vállalkozás láthatóságát növeli, közvetlen és emberi kapcsolat, párbeszéd kialakítására is alkalmas ügyfeleiddel, ami egyértelmű előnyhöz juttat a KKV szektorban.

Kezdd el már ma. Ezekkel az egyszerű, de hatásos tippekkel javíthatod vállalkozásod helyi keresőoptimalizálását, ami az egyik legolcsóbb módja annak, hogy hosszú távon több ügyfelet és nagyobb bevételt szerezz. Károlyi Csenge, a Selector marketing ügynökség, SEO menedzserének írása.

 

Gábor Papp

Entrepreneur. Online Marketer. TEDx speaker.