A marketing jelentősége a sportfogadási iparág növekedésében

Ma már a marketing egy olyan folyamat, mely azt a célt szolgálja, hogy bizonyos termékek, trendek, szolgáltatások megfeleljenek az adott piac szükségleteinek. Magával a marketinggel, mint jelenséggel már bárhol találkozhatunk, hiszen az életünk minden területére hatással van, így nem meglepő, hogy a sportfogadási iparág növekedését is nagyban elősegíti. Ahhoz, hogy meg tudjuk állapítani, hogy a marketing ezt miként teszi, valamint mi a közös a sportfogadas iparágában és a marketingben, ahhoz pontosan meg kell határozni, hogy ez a két szolgáltatás miként működik, milyen összetevői vannak, valamint milyen célt szolgálnak. Maga a sportfogadás – csak úgy, mint a marketing – igen régóta jelen van, hiszen mióta az emberiség létezik, azóta léteznek fogadások és sportok is. Magát a marketinget nehéz pár szóban meghatározni, és azt sem könnyű eldönteni, hogy mióta van jelen a köztudatban, az viszont biztos, hogy a jelenség egészen addig vezethető vissza, míg az első kereskedelmi hálózatok kialakultak. Leegyszerűsített formája egyébként a szegényebb réteg hétköznapjaiban is jelen volt és létezett már a történelem során.

Marketing

Általában az eladó, a gyártó, vagy a szolgáltatást kínáló fél végzi a marketinget. Ez számos feladattal jár, hatékonysága pedig attól függ, hogy milyen marketing koncepcióval rendelkezik a szolgáltató (jelen esetben a sportfogadó oldal), illetve mely területen mozgunk. Vannak, akik marketing cégeket bíznak meg ezen feladatok elvégzésével, vannak, akik pedig maguk végzik a reklámozást, de a fő cél közös: hirdetni a terméket és a szolgáltatást és minél több emberhez eljuttatni. Vannak cégek, melyek a legnagyobb hangsúlyt a fogyasztói kapcsolatokra fektetik a marketing tervezések során, melynek célja a hosszú távú kapcsolatok fenntartása.

Maga a marketing egy igen érdekes, és rendkívül összetett tevékenység, melynek két fő alkotóeleme van: a B2B (business-to-business) marketing, illetve a B2C (business-to-consumer) marketing. Mindkettőnek különböző marketing stratégiája és taktikája van, valamint míg a B2B vállalkozások, szolgáltatások és üzletek között zajlik, addig a B2C közvetlenül a fogyasztót célozza meg.

A reklámtáblák, jelzések, híroldalak és televíziós műsorok reklámjai, csomagolások, reklámkampányok, tervezések, műsorok, szponzorációk és egyéb hirdetési formák mind a marketing eszközei, melyeket leginkább úgy alkotnak meg, hogy az megragadja a fogyasztó, vagy felhasználó figyelmét. Számos egyéb elemei vannak a marketing célú hirdetéseknek, melyeknek elsődleges célja a figyelemfelkeltés mellett a hatékony eladás.

Milyen területei vannak a marketingnek?

  • Termékmarketing
  • Üzleti marketing
  • Kapcsolati marketing
  • Társadalmi marketing
  • Tartalom és adatbázis marketing
  • Mezőgazdasági és ipari marketing
  • Digitális marketing
  • Email marketing
  • Szolgáltatási marketing
  • Vizuális és web marketing
  • Keresőmotor marketing

Sportfogadás, mint iparág

A sportfogadás egy olyan hobbi és tevékenység, mely során a sporteredményekre és különböző meccsek kimentelére teszik meg a fogadók a téteket. Számos sporttal lehet találkozni, például labdarúgás, futball, tenisz, amerikai foci, kerékpár, jégkorong, stb. A modernizáció által új területek is betörtek a fogadások világába, ennek következtében van lehetőségünk már e-sportokra (vagyis számítógépes játékok eredményeire), valamint különböző nagyobb események eredményeire is fogadni. Vannak, akik amatőr szinten, másnéven hobbiból űzik a fogadásokat, vannak azonban olyanok is, akik profi szinten tesznek téteket, sőt mi több, találkozni olyanokkal is, akiknek ez vált hivatásukká.

A sportfogadások iparának fő helyszínéül a legálisan, törvényeket betarva működő fogadóirodák szolgálnak, de akár lottózóban is megteheti a játékos a téteket. A legtöbb online bukméker a fogadások mellé bónuszokat adnak, valamint olyan promóciókat kínálnak, melyekkel elősegítik a fogadást a szerencsejátékosok számára.

A marketing jelentősége a sportfogadásban

Természetesen mint minden másban, a sportfogadás iparában is hatalmas mértékben alkalmazzák a szolgáltatók a különböző marketing stratégiákat. A stratégiák közé tartoznak a reklámok, sőt, akármennyire hangzik furcsán, a megtervezett dizájn és a platform bizonyos felépítése is marketing célt szolgál. A fogadóirodák fő célja, hogy minél több emberhez eljuttathassák szolgáltatásaikat, és ezt néha már versenyszerűen űzik, hogy vetélytársaikat megelőzhessék. A legtöbb platform hirdetésekkel és különböző ajánlatokkal promotálja magát. Azon fogadóirodák, amelyek népszerűbbek és rengeteg felhasználóval rendelkeznek, azok már szájhagyomány útján is terjednek, hiszen számos fórum és internetes platform lehetővé teszi, hogy az emberek megosszák tapasztalataikat a többi játékossal.

 

Gábor Papp

Entrepreneur. Online Marketer. TEDx speaker.